A bizottság közleménye szerint a reformintézkedések mellett a pénzügyminiszterek egy átfogó csomagról dönthettek volna, amely Görögország jövőbeni finanszírozási szükségleteit és adósságának fenntarthatóságát is magába foglalta volna. Ezzel a bizottság gyakorlatilag azt mondja, Görögország azzal, hogy felállt a tárgyalóasztaltól, megfosztotta magát attól a lehetőségtől, hogy a pénzügyminiszterek az adósságteher könnyítéséről vagy további anyagi támogatásról dönthessenek. A görögök egyoldalúan döntöttek úgy, hogy megszakítják a tárgyalásokat, írja a bizottság.
Az áfaszabályozás átgondolása
A javaslat értelmében a görög költségvetésnek idén 1, jövőre 2, majd 3, végül 2018-ban 3,5 százalékos elsődleges többletet kellene produkálnia, amely az adósságfizetés nélkül értendő. A forgalmi adóztatás terén Athénnak évente a GDP 1 százalékának megfelelő bevételnövekedést kellene elérnie, több terméket és szolgáltatást átsorolnának a 23 százalékos áfakulcs hatálya alá, a kedvezményes 13 százalékos kulcs az alapvető élelmiszerekre, az energiára, a szállodákra és a vízre, a legalacsonyabb, 6 százalékos áfakulcs pedig a gyógyszereket könyveket, színházakat terhelné. Meg kellene szüntetni sok kedvezményt, a többi között a görög szigetvilágban érvényes áfakönnyítést is.
Több és többféle adóbevétel
Ezen túlmenően a jövedelemadó megfizetése alóli kibújás lehetőségének szűkítését is elvárják a hitelezők. Athénnak el kellene törölnie a gazdáknak a dízelolaj jövedéki adójában nyújtott kedvezményeket, valamint meg kellene feleznie a fűtőolaj támogatásra fordított költségvetési kiadásokat. Emellett a tervezett ingatlanadó-bevételek garantálása is szerepel a feltételek között. A hitelezők ezen kívül a jövedelemadóztatás korábban megígért, de még végre nem hajtott reformját várják, s új törvényeket az adócsalás és adóelkerülés szankcionálására. Az intézkedések értelmében a teherhajókra kivetett adókat is meg kellene emelni, a kedvezményeket pedig ezen a téren fokozatosan ki kellene vezetni a rendszerből.